André Hugel, a 11. generáció Elzász Hugel család Borok, 92 éves korában elhunyt. Családja közleménye szerint augusztus 15-én, hétfőn hunyt el a Covid okozta szövődmények következtében.

A család 1639 óta termel bort Riquewihrben, mintegy 75 hektárnyi birtokon lévő szőlőültetvényekkel, amelyek fele grand cru kijelölésű, és egyéb szőlőket a környék szőlőültetvényeitől vásároltak. Hugel 1929. augusztus 18-án született és ben tanult borászatot Beaune és Geisenheim mielőtt visszatért Elzászba, hogy szerepet vállaljon az üzletben. Testvéreivel több olyan kezdeményezésben is részt vett, amelyek elősegítették a márka és a régió szélesebb körű ismertségét. Például az ő vezetésük alatt vette át a Famille Hugel a sárga és piros címkéket, miután Jean testvér marketinget tanult, és megállapította, hogy a kombináció csábítja a vásárlókat.

A testvérek talán egyik legmaradandóbb eredménye a Vendanges Tardives (késői szüret) és a Selections du Grains Nobles (botrytizált) borstílusok elismerése és szabványok megállapítása volt az 1980-as években. Korábban, édes borok gyakran követték a német címkézési egyezményeket, és kevés volt a minőség-ellenőrzés.

A regionális büszkeség és a magas színvonal szellemisége Hugel munkásságáról sokat adott. Heves szószólója volt például a család legrangosabb birtokborainak, a Schoelhammernek és a Grossi Laüe-nek, ami az elzászi dialektusban „legjobb szőlőültetvényeket” jelent – ​​ez a nyelv a német megszállás alatt tiltott volt.

A megszállás az író Hugel számára rendkívüli érdeklődést keltett Elzász és Wehrmacht ifjúsága: Beszéljünk róla, még ha zavar is (Alsace és Wehrmacht ifjúsága: Beszéljünk róla, még ha zavar is; J. Do Bentzinger, 2004), és társszerzője volt egy folytatásnak, Édes Frontok között (Két front között; Pierron, 2007). Mindkét könyv fiatal elzászi férfiak történeteit meséli el, akiket a második világháborúban a németekért harcolni hívtak be. A háború után a vidék visszakerült Franciaországhoz, és ekkor tudták feleleveníteni, finomítani a hódoltság idején elfojtott borászati ​​hagyományokat is.

Ismerje meg az elzászi Grand Crus-t

Hugel helytörténete iránti szenvedélye kiterjedt arra is, hogy olyan szerepeket vállalt, mint a nagymester A Saint-Etienne Testvériség 1985-ben. Az egyik Franciaországé A legrégebbi borcéhek, a Le Confrérie oktatási tevékenységeknek és kóstolóknak ad otthont, valamint tengerentúli céheket szervez. Könyvtárában 1834-ből származó elzászi borok találhatók, így a bortörténet fontos gondnoka; a nagymesteri állás egy éves kinevezés.

1978 óta Hugel a Société d'Archéologie de Riquewihr, vagyis a Riquewihr Régészeti Társaság elnöke volt, amely történelmi épületeket restaurál, valamint dokumentumokat és műtárgyakat archivál a városban. A társaság 1992-ben életrajzát jelentetett meg címmel Egy ínyenc Elzászban a 19. században (Egy ínyenc Elzászban a 19. században), amelynek Hugel társszerzője.

1979 óta elnöki posztot is betöltött Az Elzászi Szőlőbirtok és Borok Múzeuma , vagy az Elzászi Szőlőbirtok és Bormúzeum, amely a szőlőben és a pincében használt antik eszközöket őrzi.

Hugel önkormányzati ügyek iránti érdeklődése nemcsak történelmi jelentőségű volt: 1989-1995 között Riquewihr alpolgármestere, majd 1995-2001 között városi tanácsos volt.

A család közleménye szerint Hugel egészen a végsőkig tevékenykedett a pincészetben, hiszen a család 12. és 13. generációja vette kezébe a gyeplőt. A márka hagyománya, hogy a palackok kiadásához az egész családnak meg kellett egyeznie az évjárat minőségében, így a Hugel aktív résztvevője lett volna annak meghatározásában, hogy mi lett a több mint 100 országba exportált palack. Vesztét mélyen át fogja érezni családja, a régió és az elzászi borok ivói szerte a világon.

A temetési szertartás csak a közvetlen családtagoknak szól.